|
Köszöntő:
Tisztelt nagybaracskai, garai és
hercegszántói lakosok!
Tisztelettel
és szeretettel köszöntjük Önöket a
szennyvízcsatornázással, és
szennyvíztisztítással kapcsolatos
beruházás
honlapján. Ez a honlap azért jött létre, hogy
Önök a beruházás minden
mozzanatáról értesülhessenek,
betekintést nyerhessenek az előkészítő, és
folyó
munkálatokba.
Nagybaracska,
Gara és Hercegszántó Községek
közös
pályázatot nyújtottak be 2008.
decemberében. A három település 2009.
június
2-án értesült a támogatás
tényéről, majd 2009. augusztusában
megkötötte a
támogatási szerződést. A tervek szerint a
három település egymással
együttműködve, mégis külön külön 3
önálló szennyvízcsatorna
hálózatot hoz majd
létre, és három önálló telepet
fog működtetni.
A három
település együttműködési
törekvése a
szennyvízberuházás
megvalósítására, hosszú
évekre nyúlik vissza. Korábbi
elképzelések szerint a települések
közösen építettek volna
csatornahálózatot és
egy szennyvíztisztító telepet. Erre azonban a
25/2002. (II.27.) Korm. Rendelet értelmében
nem nyílik lehetőségük. Mivel korábban az
ehhez szükséges pályázati anyag el is
készült, azonban, többek között az
említett rendelet miatt elutasításra került,
felmerült a három település
szennyvízelvezető rendszerének és
szennyvíztisztító
telepének három külön pályázati
dokumentációban való benyújtása.
Az előzetesen
kapott árajánlatok alapján
megállapítható
volt, hogy a költségek jóval túl
haladták a korábbi közös pályázat
készítés
során tervezett költségeket és a három
település által jelen konstrukcióban
benyújtott projekt tervezett költségeit.
Az
együttpályázás tehát mindhárom
település számára
alapvető érdek, hiszen a beruházás
költségei jelentősen csökkenthetők. Az első
forduló során közel 40 %-os
megtakarítással számolhatunk, amely ismerve az
önkormányzatok költségvetési
helyzetét és a jelenlegi gazdaság
állapotát,
mindenképpen arra ösztönözte az
önkormányzatokat, hogy együtt
pályázzanak.
Mostanra azonban bebizonyosodott, hogy jól
döntöttünk!
A három
települése létrehozta a
Gara-Hercegszántó-Nagybaracska
Szennyvíz Önkormányzati
Területfejlesztési Társulást, és
már a támogatást
nyújtó szervezetnél, a
Környezetvédelmi és Vízügyi
Minisztérium Fejlesztési
Igazgatóságánál is lebonyolítottuk a
kedvezményezett személyének
megváltoztatását.
Elmondható,
hogy a projekt a vártnak megfelelő ütemben,
sikeresen halad. A lakossági felmérések első
fordulója is lezajlott, és
kimondható, hogy Önök, lakosok is
támogatják a beruházást. Hamarosan
megszervezésre kerülhet a Víziközmű
Társulat.
Arra
törekszünk, hogy a jövőben is a lehető legtöbb
információt nyújtsuk Önöknek a projekt
állapotáról és eredményeiről.
Kérdéseikkel,
észrevételeikkel továbbra is forduljanak
hozzánk bizalommal!
Nagybaracska, 2010. március 1.
Király
Sándor
elnök
Gara-Hercegszántó-Nagybaracska
Szennyvíz
Önkormányzati
Területfejlesztési Társulás
|